2015. október 6., kedd

Kisállat TAG


Kedvet kaptam én is ennek a kérdéssorozatnak a kitöltéséhez,amit Pancsi oldalán láttam. :)


Első sorban azzal kezdeném,nagyon sajnálom,
hogy ennyire keveset tudok bejegyzést készíteni mostanában.
Már két hete nem írtam semmit ide és remélem akik eddig olvastak 
nem fognak elpártolni tőlem.
Úgy gondolom tartozom nektek annyival,hogy elmondjam nagy vonalakban mi az oka ennek.

A párommal önkormányzati lakásban lakunk és lejárt a bérleti szerződésünk,
amit nem lehet meghosszabbítani,ezért lakást kell vásárolnunk.
Ez a tény igen váratlanul ért minket,mert előzőleg még azt a tájékoztatást kaptuk,
hogy van lehetőség még egy évig maradnunk.

Sajnos nem így van.Két hete kaptunk választ,hogy november elejével lejár a szerződésünk
és a határidő után egy hónapon belül ki kell költöznünk.:(

Most nagyon kell igyekeznünk,hogy tudjuk tartani ezt az időt,ami nem lesz egyszerű.:(
Folyamatosan intézkedünk munka mellett a szabadidőnkben.

Ez az oka amiért sokkal kevesebb időm van most itt bejegyzést készíteni.
Nem beszélve arról,hogy igen feszülté is tesz ez a bizonytalanság.

De nem szeretnélek titeket itt terhelni a gondjaimmal,
csak szerettem volna leírni,mi is az oka,hogy ennyire inaktív vagyok.

Na akkor vissza a vidámabb témához,elvégre nem azért olvastok,hogy a
panaszaimmal legyen tele ez az oldal.
Meg csak pozitívan kell hozzá állni és minden megoldódik.:)

Ez a kérdés sorozat nagyon megtetszett és én is elkészítettem.

Kedvenc képem róla amit a párom készített.

Milyen kisállatod van? 
Aki olvassa a blogomat tudja már,hogy egy fekete kandúr cicám van.

Mi a neve?
Meninek hívják.

A kis merengő..

Mi a fajtája?
Házimacska

Kis kora óta extrém pózokban alszik.

Mióta van nálad?
Két hónapos korában került hozzánk,pontosan január másodikán.


Hogyan szerezted?
Egy szilveszteri buliban meséltek róla,hogy egy edzőtábor mellett van
a Duna parton ahol nagyon hideg van és megfagyhat.
Rögtön mondtuk,hogy befogadjuk,sajnálom,hogy a másik két testvérét
nem tudtuk elhozni,de szerencsére neki legalább jó helye lett.

Még egy alvó póz..

Milyen idős?
Novemberben lesz egy éves.

Van-e valamilyen vicces tulajdonsága?
Nagyon szeret "beszélgetni" velünk.
Mindig válaszolgat a maga nyelvén,ha szólunk hozzá,
főleg mikor a legyeket vagy bogarakat vadássza,vicces hangon panaszkodik,
ha túl magasan van és nem tudja elkapni.:)
Sokszor a párom szokta megfogni neki,mert én irtózom a rovaroktól.

Imád a fürdőben kommandózni.

Van-e valamilyen közös kalandotok?

Az előző válaszomhoz kapcsolódik.
Egyszer bejött egy poloska ami ugye nagyon büdös.
Nem akartam,hogy megfogja vagy megegye,de mivel irtózom tőle,
ki kellett találnom,hogyan tessékeljem ki.
A fürdőszobában volt,próbáltam a lapátra söpörni,persze Meni ott volt a nyomomban.
A bogár felrepült mikor megkíséreltem a lapátra tenni,én persze felsikítottam.
Futottam ki a fürdőből szegény cica meg előttem,mert megijedt,hogy mit sikongatok.:)
Valaki látott volna minket biztos kandi kamerába illőek voltunk. :D
Becsuktam a fürdő ajtaját és szerencsére a párom nemsoká hazaérkezett
és ő mentett meg minket a gyilkos poloskától.:)

Sokszor kidugja a nyelvét alvás közben,

Milyen beceneveken szoktad szólítani?
Elég sok beceneve van. Sokszor Pocoknak hívom,mert kis kerek lesz a hasa evés után.
Cukinak is hívom rengetegszer,mert tényleg az.
Szépségemnek akkor hívom amikor néz a nagy sárga szemeivel,
csodás ahogy világít a fekete bundájából,
Meg szerintem mindenkinek a saját állatkája a legszebb a szemében.
Kuksimuksi is szokott lenni,mert mindenre kíváncsi,
bármit csinálok ott van és asszisztál nekem.:)
Hirtelen ennyi jutott az eszembe...


Mi volt az első reakciód, amikor megláttad?
Egy kis karkosárban hozták és lesett kifele belőle..
Jaj de kis drága vagy,mondtam neki és mentem felé,
mikor nyúltam érte már mászott a kezembe és dorombolni kezdett rögtön.:)

Segít mindig a lakkozásban is.

Milyen játékai vannak?

Főleg kis plüss labdák amit az eledeles boltban szoktunk venni neki,
nagyon szereti őket,de mindig eltűnnek,szerintem költözésnél
a legkülönbözőbb helyről fognak előkerülni.
De a kedvence az üdítős kupak.
A kibontásnál már szalad,hallja a sziszegő hangot
és tudja kupakot fog kapni,na ezek is mindig eltűnnek.:)
Igazából bármivel el tud  játszani.:)

+1 Jól kijön más állatokkal?

Ezt nem tudjuk,mert benti cica és csak ő van nekünk.
Nem találkozott még más állatokkal,csak az ablakból látja őket,
egyedül az állatorvosnál találkozott kutyával,de nem is foglalkozott vele,
gondolom a hordozóban biztonságban érezte magát,vagy azt gondolta
mások nem látják őt.:)

Ennek a nézésnek nem tudok ellenállni soha.:)

Örülök,hogy megoszthattam egy kis rész a mi kis közös életünkből veletek.:)





11 megjegyzés:

  1. Annyira szép nagy cica lett belőle! És milyen csodaszép fényes a bundája! :)
    Drukkolok, hogy megoldódjon a lakáshelyzetetek!
    Képzeld, az enyémek nem eszik meg a büdös bogarat (minden mást igen), szerintem tudják, hogy az büdi. Csak ülnek fölötte és nézik, de nem nyúlnak hozzá :)
    Viszont én is rosszul vagyok, amikor például egy sáskát hoznak be az erkélyről szétcincálni ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Tényleg nagyon nagy lett és nagyon sokat tisztálkodik is,már rituálé szerűen,minden lefekvés előtt is minimum fél órát.Meg gondolom a jó kis cica kajáktól is ilyen szép fényes a szőre.:)
      Köszönöm,ránk fér a drukkolás...
      Ő próbált játszani a poloskával és elég büdi lett a mancsa,le is mostam neki utána.

      Törlés
  2. De jó ez a poszt! Nagyon aranyosak a képek! (-: Imádom őket. Mi kertes házban lakunk, volt egy fekete macskám, ő mindig eldicsekedett vele, mit fogott: kismadarat, kisegeret..... Addig nem csinált vele semmit, míg meg nem néztem. (-:
    Kívánom én is, hogy megoldódjon a problémátok!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök,hogy tetszik!:) Szerencsére az én cicám nem tud behozni semmit.:)
      Igen én is remélem,hogy megoldódik.

      Törlés
  3. Nagyon örülök, hogy megosztottad Menike új fotóit és olyan jót nevettem a poloskás eseten, mintha magamat láttam volna! :D

    Az én gyönyörűséges Gombikám serdülőként a kertből éti csigákat és pöfeteggombát hordott haza! Beléptem az emeleti konyhába és csak pillogtam, hogy honnan termett oda a mászó csiga a szőnyegre, Gombikát pedig majd szétvetette a büszkeség! :)
    A Nagy Zöld Lombszöcskét darabokban azonban már nem volt hangulatom pozitívan értékelni, mikor beleléptem.
    Gyönyörű cicává cseperedett Menike, és a kis arca, a tekintete megőrizte "gyermeki" énjét, jó látni, mennyire boldog veletek!

    A költözéshez kívánok sok sikert, kitartást, türelmet és soksok szerencsét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a jókívánságokat!:) Örülök,hogy tetszik Menike neked! Tényleg sokszor nagyon kis gyerekes az arca.:)Én ha megláttam volna a szöcskét tuti be sem mentem volna oda ahol van.:D

      Törlés
  4. Édes maccs! A hirtelen költözés meg döbbenet, egy hónap alatt másik lakhelyet találni?? Remélem, szerencsétek lesz, minden jót kívánok én is, hogy szép helyet találjatok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök,hogy tetszik a cicám.:) Köszönöm,neked is,hogy együtt érzel velünk!:)

      Törlés
  5. Ez a nyelvkidugós dolog szerintem fekete cica tulajdonság, mert a mamám cicája is mindig kint felejti a nyelvét. :D A bogarakat ő is imádja, főleg a lepkéket, azokat meg is eszi :D

    VálaszTörlés
  6. Drukkolok a lakáshoz! Nem egyszerű, de remélem találtok valami jót. :)
    Cukker a cicó, és istenem hogy megnőtt! :3
    A Pocok nálunk is becenév, mert az én egyik cirmómnak Poci a neve... :D

    VálaszTörlés